2024. május 6. hétfő
Tamara, Ivett, Frida
Holnap Gizella, Bendegúznapja lesz.

Volt aki sporttal ünnepelt

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a híres neves CrossMajális!! Varga Tamás, a kapuvári Cross Training csapat tagja Székesfehérváron majálisozott. Tamás kemény, rendszeres munkával készült erre a Május 1-re, ahol nem transzparensek, és "hős vezéreink" táblájának cipelése volt a feladat mint a 70-es években, hanem kemény, erő-állóképességi feladatsorok.

Nem egy rendhagyó crossfit versenyről volt szó. Természetesen a feladatok crossfitesek voltak, de "bárki" számára könnyen végrehajthatóak is. Persze ez nem azt jelentette, hogy ezek könnyűek lettek volna.

A versenyszervezők célja az volt, hogy minél több ember ismerje meg és probálja ki ezt a sportot és nevezzenek olyanok is akik eddig nem mertek!

Fehérváron az összes sport felsorakozott és mindenki kapott egy kis helyet ahol bemutatkozott vagy versenyt csinált. A sportolók majd 1 órán keresztül vonultak fel a városban.
Pl.: kosár bajnokság, crossfit verseny, BMX verseny, stb. legalább 1000 sportoló vett részt a majálison, és persze a több ezer néző, és szurkoló.
A majális programját színes bemutatók, és kulturális programok is tarkították.

 

A kapuvári Cross Training csapatból Varga Tamás nevezett, és indult a versenyen, melyre Magyar Zoltán készítette fel. A 66 induló közül 17-ként sikerült bejutni a döntőbe, ahová csak a 20 legjobbnak volt helye.

 

Miről is szólt a verseny

"Az első két feladatsort, mind a 66 versenyző megcsinálta. A legjobb 28 mehetett a 3. feladatsorba. Tamás a 17. legjobb idővel került be!

A 3. feladatsort a 16. legtöbb ismétlessel csinálta meg a 28 bent maradt versenyzőből, és innen már csak a legjobb 20 sportoló mehetett a DÖNTŐBE, a 4.feladatsorba!


A döntőben Tamás a 15. helyen végzett.

Nagyon kemény verseny volt nagyon jó versenyzőkkel! Ez pedig egy nagyon szep eredmény!

Feladatok: Erő-állóképességi feladatsorok voltak végig. Súlyemelő gyakorlatok, kitörések fej fölötti súllyal, kettlebell gyakorlatok, saját testsúlyos gyakorlatok, futások voltak!" - nyilatkozta Magyar Zoltán a Crossfit Kapuvár vezetője.

 

 

Varga Tamás crossfitt-tomi2

 

Gratulálunk a sportteljesítményhez!

Úgy hallanni, a kapuvári Crossfit csapat több tagja is fellelkesedve készül, és keresik a következő kihívásokat!

 

Facebook - Kövess minket