Pantelics Péter tollából:

Előzmények, célok

1984 novembere óta karatézom. Mikor elkezdtem, azt mondtam magamnak: - " Kék öves akarok lenni!" Ez a célom, már 1 éven belül megvalósult. Mivel célok nélkül nincs sportélet, és a Kyokushin karate magával ragadott, azt mondtam magamnak: "- Fekete öves akarok lenni!"
Szerencsére elég makacs gyerek voltam, és sem sípcsonttörésem (15 évesen az egyik szabadtéri téli edzésen egy rúgásnak, és a mostoha körülményeknek köszönhetően versenyre készülés közben spirálisan eltört a bal sípcsontom), sem szüleim ezt követő lebeszélése nem tántorított el célomtól. 5 hónapon keresztül combig gipszben közlekedést követően titokban jártam el edzeni. Apám szerint, nem voltam normális. Versenyezni akartam.
Danos mester akartam lenni.

Úgy érzem, amit nagyon akartam, azt mindig sikerült elérnem.

Fiamat ért verseny baleset (Úgy látszik ezek a Pantelicsok nem szabadulnak a komoly karate sérülésektől) rákényszerített a Kata (formagyakorlat) gyakorlásra. Ha azt akartam, hogy legyőzze önmagát, a tatmin kellett tartanom, ehhez pedig a kata - versenyek voltak a legmegfelelőbbek. A kapuvári vonal, nem igazán a kihon (kötött technikai gyakorlás) mozgásra épül. Mi küzdeni, versenyezni szeretünk. Nem volt mit tennem, barátságot kötöttem újra a kihonnal. Szemináriumok, tovább képzések sora, és közben leporolódtak a kihon gyakorlatok is. Sensei Bogdán Olivér, a répcelaki Raukrai edzője sokat segített ebben.

Ezt a vizsgát nem azért tettem le, mert a 2. danos övem már elronygolódott

Az, hogy milyen öv fogja át a derekadat teljesen mindegy. A tudásod számít. Legalábbis Kapuváron. Vannak viszont más városok, ahol azt nézik mi van a derekadon, és úgy viszonyulnak hozzád, beszélnek veled. Szerintem mindegy, hogy sensei, vagy sempai valaki. A kyokushinban eltöltött hasznos idő az, ami minősíti a harcost.

A következő cél

- Még nincs kitűzve. - Persze ez nem igaz. Egyenlőre az Én célom, a tanítványok céljait segítsem.