Budapesten a Jégpalotában rendezték meg a 2018-as U16-U21-es Shinkyokushin Európa Bajnokságot. Az ifjú fekete öves egyetemista Pantelics Bence, az U21-es korosztályban 4 kemény küzdelmet követően vehette át a kupát. 25 ország 450 versenyzője küzdött két napon keresztül a budapesti Jégpalotában, a Shinkyokushin karate Európa-bajnoki címekért. Bence ezzel a teljesítményével 8. EB érmét szerezte. Ipponnal érkezett a döntőbe a kapuvári harcos A fiatal Castrumos harcos először KATA (formagyakorlat) versenyszámban lépett tatamira. Itt 3:2-es pontozásban ukrán ellenfelét juttatták tovább a bírók. Bencét ez nem törte le, inkább még jobban feltüzelte bizonyítási szándékát. Így az U21-es -70kg-os férfi kategóriában 16-os tábláról indulva, először a spanyol Mario Mahiquest búcsúztatta, majd kemény, testre irányuló technikái a litván Andrius Dubickasnál KO-t értek. Az elődöntőben az azeri Etibar Sayadovval már 3x2 percet kellett küzdenie, holott már az első küzdőidőtől Ő uralta a harcot, a bírók csak az utolsó hosszabbítás végén döntöttek javára. Sérülésekkel tele, de mégis elszántan A döntőre már a központi kiemelt tatamin került sor. Bencének ekkora már minden végtagja sérült volt, és még a lélegzetvétel is fájdalommal járt. Ennek ellenére meg sem fordult a fejében, hogy feladja a küzdelmet. Az ukrán Severin Palii ellen igyekezett győzelmet elérni, aki a könnyebb ágról jóval pihentebben érkezett. Bence a fájdalmakkal nem törődve hevesen kezdett, de az első egy percet követően már ellenfele dominált. Végül bírói döntéssel, az ukrán karatékáé lett a bajnoki cím, melyhez a kapuvári fiú sportszerűen gratulált. "- Egy remek felkészülés után, kirobbanó formában érkeztem a versenyre. A tavalyi U21-es bronzérmemet akartam fényesebbre váltani. Célom a döntőbe kerülés volt, és ott meg majd úgyis eldől minden. Sajnos Sayadov elleni küzdelmem során "szét ment" kezem, lábam és már mindenem fájt. Már a döntő előtt tudtam, hogy az ukránnal szemben csak egészségesen van esélyem, de igyekeztem mindent megtenni. Igaziból a szívem vitt előre. Büszke vagyok az ezüstérmemre, és köszönöm édesapámnak Pantelics Péter edzőmnek, és társaimnak, támogatóinknak, hogy segítették utamat a dobogóig!" -nyilatkozta a fekete öves Pantelics Bence. Szépen szerepeltek a magyarok A versenyen a magyar csapat 7 arany-, 8 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett. Megyénkből a Csornai SE versenyzője Kovács Ádám az U21-es férfi 80 kg-os kategóriában bronzérmet ért el. (edzője: Horváth Tibor) Az U16-os korcsoportban Jerkó Dominik és Szalai Sámuel arany-, Kozma Levente bronzérmet harcolt ki. (edző: Németh Gábor) U21-es férfi KATA-ban a soproni Kamikaze versenyzője Kránitz Mátyás ezüstérmet szerzett, küzdelemben Görög Bettina bronzérmes míg az U16-os Ifjúsági korcsoportban a szintén kamikazés Makk Sára aranyérmes lett. (edző: Polacsek Zoltán). Twitter