1939 február 24-én születtem az Esterházy-kastélyban, anyai nagyapám gazdatiszt volt. Nem vagyok tékozló fiú, nem jószántamból hagytam el Kapuvárt. A Bécsi-döntés után, 1941 őszén édesapámat, aki Beleden volt körorvos, Szilágysomlyóra helyezték városi főorvosnak. Ott, egész életében a betegeket gyógyította. Neve szerepel a kapuvári kórház névjegyzékében is.

      Gyula kocsis 1943 Érdekes, hogy a világra mégis Kapuváron csodálkoztam rá. 1943-ban nagyszüleimnél nyaraltunk, a kastélyban. Számomra az a rövid időszak maga volt a menyország. Nővéremmel, unokanővéreimmel, unokaöcsémmel a gyönyörű parkban játszottunk. Gyakran mentünk a strandra, amely a Rába folyóra volt ráépítve, s az akkori élményeim minden élményfürdőnél kedvesebbek. Többször mentünk a kisvasúttal, amit szintén nem feledek. Ha vendég érkezett, Gyula kocsis mellett, a bakkon, mehettem az állomásra. A napfényes kapuvári napokat a világháború durván megszakította. Nem nyilt lehetőség több nyaralásra.

      1943- Kapuvári park1944 nyarán úgy volt, hogy menekülünk Kapuvárra, Szilágysomlyóról. Fontosabb értékeinket faládákba csomagoltuk, aztán mégis maradtunk. Állítólag a teherautót bombatalálat érte. 1945-ben édesapám barátai azt üzenték a Dunántúlról:” ha van mit egyetek maradjatok helyben.” Édesanyám egy életen keresztül sajnálta, hogy nem mentünk vissza. Nekünk, fiúknak, a háború után, egy olyan kisvárosban mint Szilágysomlyó, a foci lett a kedvenc játékunk. Rongylabdát készítettünk, azt rúgtuk szabadidőnkben. Édesanyám, aki Kapuváron teniszezett, gyakran korholt: “ rúgod ezt a büdös labdát, ha vissza mentünk volna most teniszezhetnél mint Laci unokaöcséd. “ Szilágysomlyón akkor nem volt teniszpálya.

     Az elemi iskola elvégzése után Nagyváradon folytattam tanulmányaimat, a fiúliceumban. Ady városa ekkor még többségében magyar ajkú volt. Magyarul bíztatták a kedvenceket, az 1944-ben magyar, 1949-ben román bajnokságot nyert labdarúgókat. Én a gyerek, azaz a törpe csapat balösszekötője lettem, előmeccset játszottunk a nagyok előtt. Diákbérlettel remek előadásokat nézhettem az impozáns Szigligeti Ede Színházban. Nagyváradi diákéveim, sajnos, hamar végetértek. Szovjet mintára a tizedik osztály végén leérettségiztettek, még tizenhét éves sem voltam. Felvételi után ősszel felkerültem Kolozsvárra, a Bolyai Tudományegyetemre. A jogi kart választottam, hogy labdarúgó pályafutásomat is folytathassam. A kétszeres országos bajnok Tudomány [ most Universitatea ] ifjúsági csapatában játszottam. A kultúrától sem szakadtam el. Bolyai bérlettel emlékezetes előadásokat láthattam a Magyar Színházban és a Magyar Operában. Szomorú, hogy egyetemünket, 1959-ben, tűzzel-vassal beolvasztották a román Babes Tudományegyetembe, így jogi diplomámat már a Babes-Bolyai Tudományegyetem állította ki 1960-ban.

     Ezüstfenyő-díj átvétele 2014 december   Életem további szakaszáról idézem a méltatást, amellyel 2014 december 13-án Ezüstfenyő-díjban részesültem Marosvásárhelyen:

        “ Életpályája során osztályvezetőként dolgozott a szilágysomlyói fogyasztási szövetkezetnél, a Kovászna Megyei Statisztikai Hivatalban Sepsiszentgyörgyön, ahol később aligazgatóként is tevékenykedett. Három évig volt vezérigazgatója a Kovászna Megyei Munkaügyi és Társadalomvédelmi Igazgatóságnak. Újságíróként tudósította az Új Sport napilapot, a Marosvásárhelyi Rádiót, a Háromszéket, a Hétfői Sportot, valamint külmunkatársa volt a Brassói Lapoknak, főmunkatársa a Pénz és Piac gazdasági magazinnak. Nyugalamazása után aktiv szerepet vállalt az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének életében, két mandátumban városi tanácsosként, kétszer parlamenti képviselőként dolgozott a megye magyarságáért. A helyi RMDSZ polgármesterjelöltje volt 2000-ben, 2009-2013 között a megyei szervezet szociális ügyekkel foglalkozó alelnöki tisztségét töltötte be. 2000 óta az RMDSZ jogsegélyszolgálatát látja el a megyében, ma is rendszeresen tart fogadóórákat. A Brassói Magyar Dalárda alelnöke, az Erdélyi Kárpát Egyesület Brassói Osztályának, a Brassai Társaságnak, a Kolping Család tagja, valamint a brassói Pax Romana alapító tagja. “

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2002-ben, fennállásának tizenharmadik évfordulóján alapította meg a “ szülőföld visszaszerzéséért, a magyarság szülőföldön való megmaradása érdekében végzett kiemelkedő munkáért járó Ezüstfenyő-díjat. “

              Decemberben huszonheten kaptunk ilyen elismerést, kezdetektől fogva közel négyszázan, köztük büszkén említem Böjte Csaba ferencrendi szerzetes atyát és Tempfli József nagyváradi egykori megyéspüspököt.

              A fentiekhez annyit teszek még hozzá, hogy Brassóba 1968 májusában jöttem, a közigazgatási átszervezés idején, amikor Szilágysomlyó megszünt mint járásközpont. Feleségem, akkor jegyesem, brassói. Nem akartam, hogy úgy járjon mint édesanyám. Én jöttem Brassóba, s aztán közel 33 évig naponta ingáztam vonattal Sepsiszentgyörgyre, sokadmagammal. A rendszerváltás után, 1990-től foglalkozhattam párhuzamosan, önkéntesen, többi kedvenc tevékenységeimmel, újságírással, riporterkedéssel, turistáskodással, énekléssel, társadalmi munkával.

Tizennégyéves jogsegélyszolgálatomat vatikáni valutáért tartom, ami azt jelenti, hogy Isten fizesse! A német ugyanis azt tartja, hogy az ingyen munkának nincs semmi haszna. Hát én a vatikáni valutát gyűjtöm. Örvendek, hogy jelenleg is sokan megkeresnek ügyes-bajos gondjaikkal. Az évek során több ezer panaszos fordult hozzám. Sokan tudtam segíteni az igazságszolgáltatás szervein keresztül is. Az ingyenes közigazgatási eljárás során fellebbezésemmel több mint kétszázan nyertek, végérvényesen, havi kárpótlást a volt munkaszolgálatos katonák, valamint a Dél-Erdélyből, a Bécsi-döntés után, a magyarságuk miatt elüldözött személyek, Bukarestben, a Legfelsőbb Bíróságon, akiknek kérelmét a megyei bürokratikus bizottságok elutasították.

      Kapuvári teniszpálya a 30-as években A társadalom alapja a család. Nem hanyagolom el családomat sem. Feleségem társ a közösségi munkában, együtt kirándulunk, énekelünk. Lányunkat, fiúnkat természetszeretetre neveltük. Nagy örömünkre ezt most továbbadják négy unokánknak is.

Egy szó, mint száz, megelégedett ember vagyok. Erdély szép városaiban fordultam meg. Mindenütt jól éreztem magam, Szilágysomlyón, Nagyváradon, Kolozsváron, rövid ideig Kudzsiron, aztán itt, Brassóban, ahol érdekes módon a Kapu utcában lakom, vagyis fél Kapuvárban. Tőlünk nem messze vár is áll, ha ránézek Kapuvárra gondolok.

     Mindig örvendek amikor Kapuvárról hallok a rádiókban, tévében. Roppant kellemes meglepetésemre évekkel ezelőtt a Cenk alatt [ a város felett emelkedő szép hegy ] kapuvári turistákkal találkoztam. Életem egyik legszebb napja volt amikor egy autóbusznyi kapuvári turistának mutathattam meg Brassó magyar vonatkozású nevezetességeit.

    Kedves Kapuváriak!

Amondó vagyok, hála Istennek, jól megvoltunk egymás nélkül is. Nélkülem is visszaszereztétek a városi rangot, immár több mint negyven éve. Én, meg itt, segíteni tudtam erdélyi testvéreinknek. Ha a világhálón rákattintok Kapuvárra, örömmel nézem szülőházamat, a kastélyt és a Szent Anna templomot ahol kereszteltek. Érdekes, hogy feleségemmel a Szent Anna-tónál ismerkedtem meg, Györgyi lányunk Szent Anna napján született.

   Azért nagy nosztalgiával gondolok Kapuvárra. 1943 nyara óta mindössze egyszer látogathattam meg, a kilencvenes években, Győr fele tartva. Annyi időm volt, hogy lerójam kegyeletemet, a temetőben, szeretett anyai nagymamám iránt. Olyan idők voltak amikor elhunyt, hogy útlevéllel sem lehetett közlekedni a két ország között.

   Befejezésként sok szeretettel küldöm üdvözletem és szeretném ha a jövőben minél több földim látogatna Erdélybe, beleértve Brassót is, amely az év minden szakában szép, barátságos.

                                                   Nádudvary György Gusztáv Jenő

U.i. Három leány unoka után én voltam az első fiú unoka a Köhler-Nádudvary családban, ezért kaptam annyi keresztnevet, az édesapámét és mindkét nagyapámét.

{fcomment}