2024. április 19. péntek
Emma
Holnap Tivadar, Odettnapja lesz.

Egészséges táplálkozás = hosszú élet

Dió Dió

Az omega-3 zsírsavakat bár előszeretettel emlegetik a reklámokban, ezek nem a marketingosztály találmányai, hanem teljesen természetesen találhatók meg a halban. A diófélék is tartalmaznak omega-3 zsírsavakat, és megvédhetnek a szívbetegségektől és a daganatoktól. Amerikai tudósok arra az eredményre jutottak, hogy heti öt vagy több adag dióféle fogyasztásánál a szívbetegségek kockázata 37%-kal csökken.

Spanyol kutatók megvizsgálták, pontosan hogyan is hatnak a diófélék az egészségre. Ez olyan tanulmány keretében történt, amelynek során a pácienseket két csoportra osztották. Mindkét csoport egészséges táplálkozásban részesült, azonban az egyik kiegészítésképpen naponta kapott egy adag diófélét, ami 15 gramm dióból és 7,5-7,5 gramm mogyoróból és mandulából állt. Az a csoport, amely a dióféléket fogyasztotta, már 12 hét után jelentősen csökkentett inzulinrezisztenciát mutatott.

Ez a cukorbetegség egyik jelentős oka, de diófélék fogyasztásával nyilvánvalóan kedvezően befolyásolható. Ráadásul csökkent fertőzésekre való hajlamot is megállapítottak, és a génállományban is kevesebb sérülés történt. Ezek mindenképpen olyan faktorok, amelyek kihatnak a várható élettartamra, így ha pongyolán fejezzük ki magunkat, a diófélék meghosszabbíthatják az életet.

De éppilyen egészségesnek bizonyultak a rostanyagok. A rostanyagok fontos vitaminok szállítói, és képesek csökkenteni a koleszterinszintet is. Egy USA-beli tanulmányban érdemi megfigyelést végeztek 390.000 résztvevő segítségével. Kilenc éven keresztül kísérték figyelemmel a pácienseket, és azok, akik több élelmi rostot vettek magukhoz, jelentősen kevesebb szívbetegségben szenvedtek, és 22%-kal alacsonyabb halálozási rátát mutattak fel, mint azok a páciensek, akik kevesebb rostanyagot fogyasztottak. Az egészséges táplálkozáshoz tehát hozzátartozik a rostban gazdag étrend is. Ide számítanak a teljes kiőrlésű termékek, a zöldségek és a gyümölcsök, amelyek ráadásul még bőségesen tartalmaznak vitaminokat is.

Impulsermagazin

Utoljára frissítve: 2013. november 03., vasárnap 21:59

Facebook - Kövess minket