2025. június 1. vasárnap
Tünde, Kund
Holnap Kármen, Anitanapja lesz.

Aktuális

Mindennapi történések Kapuváron

December 24-én, a Várgödörben várja meleg ebéddel a rászorulókat a Kapuvári Bográcsos Egyesület. Kapui Pál és csapata már reggel óta bográcsban főzi a székely káposztát és a gulyást.
Egy kapuvári ház ajtaját feszítette ki, majd a villanyórát felkapcsolva helyezte a dugaljba a hosszabbító kábelt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság december 12-i ülésén ismét több beérkezett javaslatról tárgyalt. Ennek megfelelően – a MÉB tagjainak egyhangú döntése nyomán – a megyei értékek, azaz a „megyerikumok” közé…
Mikulás ünnep alkalmából, adományoztak a motorosok is.  Az Országutak Lordjai közel 150 mikluás csomagot, ruhát, játékot hordtak szét a rászorulóknak. Néhol kicsit meglepően fogadták a bőrmellénnyel kombinált télapót, de ugyan,…
Hó hiányában lovas hintóval érkezett Kapuvárra a Mikulás. Mivel a tél fehérsége várat magára (bizonyára sokan vannak, akik örülnek ennek), ezért idén is hintón látogatta meg a Mikulás a gyerekeket.
Szülőföldünk a költészetben címmel, idén is megrendezték a Pátzay Iskolában, a Vers és Prózamondó versenyt, az általános iskolás korosztálynak.A versenyen 71 diák vett részt, korcsoportos bontásban.
Európai uniós támogatásnak köszönhetően újult meg Kapuváron két óvoda az idén. A 87 millió forintot meghaladó energetikai korszerűsítés 85 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja, míg a 15 százalékos önrészt…
2014. november 25-én (kedden) 15:00-kor ülnek össze a város honatyái, és megtartják soros testületi ülésüket.

Facebook - Kövess minket