2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett
Holnap Konrádnapja lesz.

Kultúrális

Gerencsér Péter előadása.   Az előadás, mely a 2015-ben Kapuvár hadtörténete a várháborúk korában (1526 – 1568) címmel tartott helytörténeti előadás folytatása, a kapui vár és az általa védelmezett Rábaköz…
Pekingben és Kína-szerte a hagyományokhoz híven hatalmas ördögűző tűzijátékozással köszöntötték a holdnaptár szerinti újévet, a kínai asztrológia szerint a majom évét.
Szépen domborított a hétvégén a kapuvári Crimson Thunder a hétvégén a Shop Stopban. A helyi banda Hammerfall számokkal szórakoztatta a Shop Stop vendégeit, akik igazán elégedettek lehettek az előadással.
A Cseh Tamás Band lemezbemutatót tart, a dr. Barsi Ernő Művészeti Iskolában november 21-én, szombaton. "Hej Ripityom" címmel megjelent lemezük összes dalára táncolhatnak az érdeklődők, a Kapuvári Néptáncegyüttes Táncházán.
„A dzsungel könyve”, a „Tábori Mennyország” és a „Hotel Menthol” című musical után immár negyedik alkalommal készül premierre a „Kapuvári Zenés Táncszínház” lelkes csapata a FAME/HÍRNÉV című musicallel. Lassan egy…
Már 8. szemeszterét kezdi, a sikeres Kapuvári Szabadegyetem előadás sorozata. Október 07-én lesz az első előadás a Rábaközi Művelődési Központban.
A Rábaközi Művelődési Központ várja a 2015/16-os évadra a jelentkezőket, az alábbi színházi előadások megtekintésére:
Augusztus 11-19. között Törökországba utazik a KAPUVÁR Néptáncegyüttes. A csoport tagjai az Isztambultól 450 km-re található Tasköprü városába utaznak, tehát Ázsiába viszik a híres magyar néptánckincsünket!

Facebook - Kövess minket