Nem egy rendhagyó crossfit versenyről volt szó. Természetesen a feladatok crossfitesek voltak, de "bárki" számára könnyen végrehajthatóak is. Persze ez nem azt jelentette, hogy ezek könnyűek lettek volna.
A versenyszervezők célja az volt, hogy minél több ember ismerje meg és probálja ki ezt a sportot és nevezzenek olyanok is akik eddig nem mertek!
Fehérváron az összes sport felsorakozott és mindenki kapott egy kis helyet ahol bemutatkozott vagy versenyt csinált. A sportolók majd 1 órán keresztül vonultak fel a városban.
Pl.: kosár bajnokság, crossfit verseny, BMX verseny, stb. legalább 1000 sportoló vett részt a majálison, és persze a több ezer néző, és szurkoló.
A majális programját színes bemutatók, és kulturális programok is tarkították.
A kapuvári Cross Training csapatból Varga Tamás nevezett, és indult a versenyen, melyre Magyar Zoltán készítette fel. A 66 induló közül 17-ként sikerült bejutni a döntőbe, ahová csak a 20 legjobbnak volt helye.
Miről is szólt a verseny
"Az első két feladatsort, mind a 66 versenyző megcsinálta. A legjobb 28 mehetett a 3. feladatsorba. Tamás a 17. legjobb idővel került be!
A 3. feladatsort a 16. legtöbb ismétlessel csinálta meg a 28 bent maradt versenyzőből, és innen már csak a legjobb 20 sportoló mehetett a DÖNTŐBE, a 4.feladatsorba!
A döntőben Tamás a 15. helyen végzett.
Nagyon kemény verseny volt nagyon jó versenyzőkkel! Ez pedig egy nagyon szep eredmény!
Feladatok: Erő-állóképességi feladatsorok voltak végig. Súlyemelő gyakorlatok, kitörések fej fölötti súllyal, kettlebell gyakorlatok, saját testsúlyos gyakorlatok, futások voltak!" - nyilatkozta Magyar Zoltán a Crossfit Kapuvár vezetője.
Gratulálunk a sportteljesítményhez!
Úgy hallanni, a kapuvári Crossfit csapat több tagja is fellelkesedve készül, és keresik a következő kihívásokat!