Kapuváron tartották a 3 pontot a KSE labdarúgói. Az U-19-es, és a felnőtt csapat is hazai pályán győzte le Koroncó csapatát.
KAPUVÁR U-19 - Koroncó U-19: 5-1
KAPUVÁR - Koroncó : 1-0
Kapuvár, 200 néző. V.: Móri.
Kapuvár: Artner – Áder, Banai, Kun, Simon, Visy, Szalai, Árki (Böcskör), Hegyi, Balassa (Jakab), Gajdos (Dukai). Edző: Kovács Lajos.
Koroncó: Dold – Bácskai (Nagy), Varga, Lengyel (Makk), Csonka, Hegedűs, Baán, Horváth, Menyhárt, Hontvári (Ivánfalvi), Gál. Edző: Berta József.
Gsz.: Kun.
A hazai csapat az első félidőben több nagy helyzetet is kialakított, melyek azonban egy kivételével rendre kimaradtak. Bár a szünet után kissé kényelmesebben futballozott a Kapuvár, összességében megérdemelt győzelmet aratott az erőtlenül támadó Koroncó ellen.
Jók: Hegyi, Kun, Árki, ill. Dold, Hontvári, Hegedűs, Horváth.
Kovács Lajos: – Az első félidő kitűnő játéka után a másodikban mérsékeltebb teljesítmény nyújtottunk. A kihagyott gólhelyzetek alapján győzelmünk nagyobb különbségű is lehetett volna.
Berta József: – Gratulálok a játékosaimnak. Olyan második félidőt produkáltunk, amellyel pontot érdemeltünk volna. A büntető pedig, amit nem ítéltek meg a javunkra, az bárhol jár a vendégcsapatnak is. Mint ahogy a győztesnek a gratuláció.
- írja a gymsfoci.hu
Gratulálunk az egész csapatnak!
"- Jövőhéten, nagyon nagy feladat vár ránk, hiszen az évek óta bajnok Győrszemere csapatához látogatunk! Az idei szezonban még senki sem tudta legyőzni, de most itt lesz nekünk a remek alkalom, hogy minden erőnket összeszedve, megmutassuk hogy az idei évben, egy nagyon erős csapattá összekovácsolódott Kapuvár, a bajnoki cím esélyese!"
11.forduló 10.27. 14:00 Győrszemere KSK - KAPUVÁR SE
Hajrá Kapuvár, HAJRÁ KSE!!!