Aki figyelemmel kíséri a kapuvári küzdősportok híreit, sokszor olvashatja a Castrumosok győzelmeiről, kalandos utazásairól, közösségi szereplésükről szóló híreket.
A fiatalok edzőjükkel megjárták Németországot, Dániát, Ausztriát, Szlovákiát, Kazahsztánt, Lengyelországot, Horvát- és Oroszországot.
Hazai és Nemzetközi sikerek
7 Európa Bajnoki címet (3 arany-, 3 ezüst és 1 bronzérem) 3 Utánpótlás Világkupa aranyat, és 1 bronzérmet, valamint számos környező ország bajnoki címét hozták haza.
Rövid idő alatt felállt egy újabb II. vonal, akik a Gyerek I-II. Serdülő és Ifjúsági kategóriákban megmérették magukat, illetve már a III. vonalbeli Ovikaratés szakosztály is versenyzőkkel mutatkozott be 2017-ben.
A versenyeredményeken túl, mégis inkább az a legnagyobb sikerük, hogy egy olyan összetartó közösséggé kovácsolódtak, ahol ugyanakkora megbecsülést élvez a "nem versenyző" sportoló is mint a többszörös bajnok. A csapat egyelőre még a 2017-es esztendőt ünnepelte, de már készül a programterv 2018-ra, melyben rengeteg közös élményre számíthatnak a Castrumosok.
Az egykori Rendőrkapitányság épületének földszintjét szépen felújítva, otthonossá téve alakítottak ki egy Castrumos Ifjúsági központot, ahol a fiatalok nem csak a mindennapi testmozgás örömeit élvezik a versenyekre való készülések mellett, hanem biliárdozhatnak, csocsózhatnak, kártyázhatnak és társasjátékozhatnak is.
Az egyesület 3 szakosztályában a legfiatalabb aktív sportoló 4 éves, míg a legidősebb 47. A hét minden napján sportolókkal telik meg a dojo még az iskolaszüneti napokban is.
2018-ban 35. Születésnapját ünnepli a Kyokushin Karate Kapuváron, melyhez előre is a korábbi esztendők hasonló sikereit kívánjuk a Castrumnak!
Filmben az elmúlt év eseményei
2017 eseményeit összefoglaló kisfilmjük igyekszik visszaadni azt a rengeteg élményt, amiben a sportolóknak része volt mind a küzdőtéren, mind pedig azon túl.